jan.
15
Written by:
angelrehael
2011.01.15. 5:31
A mai kis edzésünk Gyimával és Márkkal bizony sokmindenre rádöbbentett, vagyis elindított bennem valamit.
Bár külső szemlélő számára egyszerűnek tűnhetne, hiszen az alapokon kívül egy technikát gyakoroltunk néhány változatban, belül sokkal több minden játszódott le (legalábbis bennem). Sikerült is a végén elég feszült hangulatot teremteni, hiszen már sokadjára sem tudtam helyesen megcsinálni azt a bizonyos haladó technikát...
No de sebaj, gazdagodtam értékes tudással. Egyszerű dolgokkal, mint például a légzés, amire végig figyeltem. Ösztönösen nem használok sok erőt, mivel nincsen!!! :) Lévén hogy nő vagyok, a fiúkhoz képest jelentősen gyengébb fizikummal rendelkezem, esélyem sincs, hogy az erőmet használjam... Spórolnom kell vele, hiszen soha életemben ezelőtt rendszeresen nem sportoltam, mindig utolsó voltam a torna- és futósorban. Kész csoda egyáltalán, hogy itt vagyok (kisebb-nagyobb kihagyásokkal).
Nos hát, ismételten bebizonyosodott, hogy alkalmatlan vagyok a Bujinkan bizonyos részeire. Technikákat, azok neveit, pontos felépítését és kivitelezését elsajátítani... még az alapokat sem tudom rendesen. Tanultam viszont nagyon sokmindent. Ilyenkor mindig eszembe jut, amit Arnaud mondott az egyik szemináriumon nekem – hogy legyek laza, soha ne legyek merev, hiszen azt később már nagyon nehéz kinevelni magamból...
Egyre jobban tudok koncentrálni. A légzésre való figyelem és a kezdeti pár perc jóga segítségével szinte meditáció volt nekem az edzés (köszönhető ez Gyima instrukcióinak és a saját igyekezetemnek). (Persze könnyebb is ez, amikor kevesen vagyunk, s nem zajos a terem :), a fizikai elvárás sem olyan magas, nincs az a pörgés, mint rendes edzésen) Egészen az utolsó percekig egyre lazább voltam, amikor is az a bizonyos feszült légkör megteremtődött. (Nem bánom, ennek így kellett lennie.)
Rájöttem, hogy másképp látjuk a dolgokat. Alapvetően nem azért jöttem ide, hogy technikákat sajátítsak el, vagy hogy rangokat szerezzek. Bár tudom, ez is a része a történetnek, nekem ez az, ami nehezebben megy. Amit szeretnék, és ami vezérel, az az, hogy fejlődjek, több legyek, jobb legyek, erősebb és magabiztosabb. Szó szerint > törékeny < nőként elég nehéz erősnek érezni magam egy – még ma is – férfiak vezérelte világban.
Mégis, a Bujinkan már eddig is sokat adott nekem e területen.
Bizony, nőként látom továbbra is a világot. Jin és Jang soha nem lesz ugyanolyan. Van a Jang, a Ji King szerint a teremtő, az Ég, az akarat, a gondolat, a külső, a terv, az elképzelés, a férfi – és van a Jin, a megvalósító, az alázatos, az érzés, a Föld, a belső, létrejövő, a nő.
A Jang a technika, a forma, a Jin pedig a tartalom, az érzés. (Nem fejtem ki ezt az interpretációt, talán nem is helyes egészen, továbbgondolásra, megvitatásra esetleg ajánlom.)
Nos, nekem önmagában a Jang nem sokat jelent. Nem is fog soha. Jin nélkül semmiképp. Minden csak az ellentétével együtt s annak tükrében érthető meg. Mit érek például egy csupasz technikával, ha közben befelé, a légzésemre nem tudok figyelni, s szellemem-lelkem nyugalmát elveszítem, vagy akár az adódó helyzethez nem tudom alakítani a megtanult mozdulatokat?
(Elmélkedéseim itt csupán ...vélemény... Ami, mint tudjuk, olyan mint az a bizonyos testrész, amely mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra. Nem szánom kis írásomat, s ha lesz folytatása, azt sem, semminek – csupán önmagam kifejezésének. Amit írok, szeretettel írom.)
A Jin és Jang fonalat folytatva: nem könnyű ebben a Jang világban Jin-nek, nőnek lenni. Még ma is, nap mint nap férfiasan helyt kell állnia egy nőnek, ha nem akarja, hogy elnyomják, és férfiak döntsenek helyette. Jól vagy rosszul, az most mindegy.
Kevés időt szánunk a Jin-re, a Földre, a befelé fordulásra, a belső, lelki mélységek megismerésére. Meghódítjuk az Eget, folyton újabb magasságok felé törünk, s közben Földünket nem csak hogy elhanyagoljuk, de még tönkre is tesszük. Nem tiszteljük. Ez épp elég jól mutatja világunk egyensúlyból való kibillentségét.
S bizony, sokszor az egész napos robot, helytállás után arra nem marad időnk, energiánk, ami kikapcsolna, segítene újra megtalálni a harmóniát, a belső hangot – legyen az jóga, úszás, egy kellemes séta, barátokkal eltöltött, értékes idő, vagy jelen esetben az edzés. Sajnos én magam is szenvedek ettől. Képtelen vagyok eljönni úgy edzésre, hogy fáradtnak, kimerültnek érzem magam, és úgy amúgy általában elegem van mindenből... Sokszor minden mást elhanyagolva hazasietek, s örülök, hogy végre ledőlhetek egy kicsit. Legfeljebb a páromra, vagy a kedves barátnőimre marad időm, energiám, akik segíthetnek helyreállítani ezt a kibillent egyensúlyt.
Épp ezért van olyan nagyon nagy szükségem rájuk.
Oly kevés az értékesen eltölthető szabadidő – s ezt, ha lehet, én a Jinnek szentelem, hogy a magam lelki nyugalmát visszaszerezhessem. Ilyen ez az írás is, ilyenkor megnyugtat, bár már régen nem írtam...
Lényeg, hogy hogyan is lesz Egyensúly az életünkben?
„Egy Jin, egy Jang, az az Út”
Copyright ©2011 Angelrehael