en-UShu-HU
Most itt vagy:   NinjaKlub > Blog

BFD BLOG

szept. 27

Written by: Csaba
2010.09.27. 14:35  RssIcon

A hétvégét Gyimával Csehországban töltöttük, ahol Lubos Pokorny tartott egy szenzációs két napos szemináriumot. Szombaton hajnalban indultunk el Pestről, így elég korán megérkeztünk Brnoba, még volt kb. négy óránk az edzés kezdetéig. Kihasználtuk az időt egy kis városnézésre, szerencsénkre a legtöbb látnivaló nagyon közel van az állomáshoz. Elsőként a petrovi Szent Péter és Pál katedrálisba baktattunk fel a csomagjainkkal. Az épület kívül és belül is gyönyörű. Felmentem a tornyába is, hogy megnézzem a cseh várost felülről is. Ahogy felértem, észrevettem a fejem felett kb 3 méterrel függő óriási harangot, kíváncsi voltam mekkora hangja lehet. Egy kis folyosó vezetett át a másik oldalra, ott is megcsodáltam a tájat, s pár kisebb harang itt is volt a toronyban. Nem volt sok időnk, sietnem kellett, épp csak megnéztem mindent. Visszementem a keskeny folyosón a lépcső toronyba, de ehhez át kellett verekednem magam egy fiatal páron. Amint átértem, a túlsó toronyban megszólaltak a harangok. 11 óra. Láttam, amint a párocska a fülét befogva keresi, hogy hova bújjon el a fülsiketítő hang elől. Csak mosolyogtam.... három másodpercig. Ekkor beugrott, hogy az én fejem felett is van egy behemót csengettyű. Felpillantottam és ebben a pillanatban megcsodálhattam gyönyörű hangját, miközben fejvesztve rohantam ki a torony erkélyére, mivel az sem segített, hogy a tenyeremet a fülemre tapasztottam.

Miután visszatért a hallásom, újra csatlakoztam Gyimához, aki a torony lábánál várt meg s elindultunk a közeli vár irányába, ami a Spielberk parkban található. A gyönyörű park közepén egy régi vár található., Spielberk vára Bementünk, s csomagjainktól megszabadulva tettünk egy sétát a falak között. Az idegenvezető elmondta, hogy az építmény valójában börtönként funkcionált. A falai között nyírkos hideg volt, akár egy cseppkőbarlangban. A raboknak nem lehetett kellemes az ittartózkodás.

A börtön-vár séta után elindultunk az edzés helyszínére, ahová egy órával korábban érkeztünk. Rövid ebéd, átöltözés, bemelegítés és elkezdődött, amiért jöttünk.

Lubos Martint  kérte meg, hogy tanítson valamit, s a továbbiakban ezen a vonalon haladtunk tovább. Elsőként a zéró pontról beszélt, azt mondta maradjunk mindig a zéró pontban, mert innen könnyedén el tudunk mozdulni bármelyik irányba. Már az elején odajött hozzám, s azt mondta, hogy próbáljak befelé mozogni, közel a támadóhoz, lépjek be a terébe, ne pedig elfelé vagy oldalra. Ha már megvan a helyes mozgás, alakítsunk ki kapcsolatot a támadóval és ezt tartsuk is meg végig. Ezen keresztül érzékelhetjük a szándékát és kontrollálhatjuk a mozgását. Azt mondta, ne használjunk erőteljes blokkot, csak hozzuk létre a kapcsolatot. Ne nyomjuk a kezét pl. lefelé, használjuk csak a kezünk súlyát és inkább mozogjunk a teljes testünkkel lefelé, megtartva a kialakult kapcsolatot. Ha a támadó mozgatja a kezét, pl visszahúzza, vagy megpróbálja megkerülni a kontrolláló kezünket, mozgassuk úgy a sajátunkat, mintha hozzá lenne ragadva. Tegyük mindezt lazán könnyedén, természetes mozdulatokkal. A könyököt ne emeljük fel, ne tartsuk ki oldalra, hagyjuk lógni.

A mozgás mikéntjét egy vákuumban mozgó labdával szemléltette. Ha vákuumba helyezünk egy labdát, az mindaddig mozdulatlanul lebeg, amíg nem hat rá valami. Zéró állapotban van. Ha azonban neki ütközik valami, rögtön továbbpattan, s így nem éri nagy erőhatás. Ez az elv akkor is követendő, amikor megütöd az ellenfeledet. Amikor eltalálod, ő elmozdul abba az irányba, ekkor kövesd a kezeddel és ha lelassult vagy megállt a mozgása, újra eltalálhatod. Újra és újra. Egy nagy ütés helyett folyamatosan tovább lököd a térben.

Az eddig tanultakat több támadóval is kipróbáltuk. Itt arról beszélt, hogy amikor az első támadó megüt, alakítsd ki a kapcsolatot és mozogj vele együtt szabadon a másik támadó irányába, s hozd létre vele is a kapcsolatot, s a korább említett elveket alkalmazva mozogj tovább szabadon a térben. "Ragaszd össze" a támadókat, hogy zavarják egymást a mozgásban, s csak az egyikkel kelljen foglalkozni (egy kapcsolat).

Előfordulhat, hogy ráesel a földrevitt ellenfeledre, ami nem baj, csak szemből ess rá (pl. térdélj rá, ne háttal érkezz rá).

A szeminárium további részében előkerültek az eszközök: tachi, hanbo, kés, jitte és a kötél is.

A tachinál arra hívta fel a figyelmet, hogy ne ragadjuk meg túl erősen a kardot, fogjuk lazán és csak mozogjunk vele, ahelyett, hogy nyomást fejtenénk ki ellenfelünk kardjára. A kontrollhoz kihasználhatjuk a tachi saját tömegét, ha hagyjuk szabadon előrebillenni.

Az ellenfeleddel szemben állva, tachival az oldalatokon ne tégy semmilyen mozdulatot a testeddel, amikor előveszed a fegyveredet. Ne billenj előre, ne mozogj semerre. Pusztán természetes mozdulattal húzd elő a tachit, mutasd meg azt az ellenfelednek, s amikor látod, hogy megfogtad ezzel a figyelmét, ragadd meg az ő kardját és vedd el tőle azt. Ha a testeddel is mozdulsz, s támadó pozíciót veszel fel, akkor ahelyett, hogy a figyelmét a te kardodra szegezné, a sajátjáért fog nyúlni. A témát végül egy érdekes gyakorlattal fejeztük be: "csinálj valami váratlan, meglepő dolgot a tachival úgy, hogy azt a támadó jól lássa, majd próbáld megszerezni az övét.

A szombat estét egy közeli étteremben töltöttük, ahol igyekeztünk újabb baráti kapcsolatokat kialakítani a Bujinkan Czech Dojo tagjaival. A vacsora után Lubos összehívta a cseh tanárokat, hogy a Bujinkan Czech Dojo megalakulásának 20. évfordulójával kapcsolatos dolgokat megbeszéljék. A jövő évben számos eseményt szerveznek az évforduló tiszteletére.

Szenzációs volt a hétvége, fáradtan tértünk ma reggel haza, de nagyon sok új dolgot tanultunk és sok tapasztalattal gyarapodtunk.

Folytatás október végén Prágában, a yoroi szemináriumon.

Fotógaléria:
http://picasaweb.google.hu/108274254560476455073/Brno2010Szeptember02#


2 comment(s) so far...


Gravatar

Re: Lubos Pokorny szemináriuma - 2010.09.25-26. Brno, Csehország

Örülök a blogodnak!
Annak meg pláne hogy már érezhettem is az első kis friss "ülepedéseket".
Érdekes dolog mikor az ember a saját bőrén tapasztalja azokat a kis folyamatos ütéseket -közöm nem volt tenni ellenük bármit is.
Remélem még kapunk belőle!

(ui.:most elhúztál nagyon megint, de teperek utánnad... vigyázz!! :) )

By Dani on   2010.09.27. 20:46

uk business directory

Blog - Lubos Pokorny szemin�riuma - 2010.09.25-26. Brno, Csehorsz�g
# uk business directory

By TrackBack on   2012.03.14. 2:04

Your name:
Gravatar Preview
Your email:
(Optional) Email used only to show Gravatar.
Your website:
Title:
Comment:
Új hozzászólás   Mégsem 

Legfrissebb blogbejegyzések

Shihan
Japán tradicionális ünnepek I. - Hanami
„Egy Jin, egy Jang, az az Út”
Kihon #1 - Kamae
király edzés!!!!
Bemutató
Első edzés
warm up

Legfrissebb hozzászólások

uk business directory
Blog - Lubos Pokorny szemin�riuma - 2010.09.25-26. Brno, Csehorsz�g
# uk business directory
Re: Shihan
Akkor, csak hogy bonyolítsuk a dolgot (mert úgy izgalmasabb lesz):
Arnaud Cousergue blogbejegyzéséből (kyogo.wordpress.com, 2010. okt. 10.)
"Dans le réglement du bujinkan il est stipulé que : « A 15th dan will be considered to be a true shihan » (seuls les 15°dan seront considérés comme étant de vrais shihan)."
Vagyis: A Bujinkan szabályzatában (? - NB) specifikálva van: >> Egy 15 danost tekinthetünk igazi shihannak << (csak a 15 danosokat tekinthetjük igazi shihannak).
Ez ugyan felvet néhány kérdést:
1) mi lehet ez a Bujinkan szabályzat?
2) Az angol változatban nincs "csak", a franciában már van. Akkor most mi van?
3) Van olyan, hogy Shihan, meg "igazi Shihan"?
A tudás, vagy az eltöltött idő, vagy a többi shihan, vagy csak a kiválasztottak tesznek valakit shihanná? Ki tudja.
Talán a negatív megközelítés biztosabb: aki elvárja, hogy annak hívják, vagy megsértődik, ha nem hívják annak, az biztos nem az...
Nagy Benedek
Re: Kihon #1 - Kamae
Köszönöm Csabi, értékes írás !
Re: Lubos Pokorny szemináriuma - 2010.09.25-26. Brno, Csehország
Örülök a blogodnak!
Annak meg pláne hogy már érezhettem is az első kis friss "ülepedéseket".
Érdekes dolog mikor az ember a saját bőrén tapasztalja azokat a kis folyamatos ütéseket -közöm nem volt tenni ellenük bármit is.
Remélem még kapunk belőle!

(ui.:most elhúztál nagyon megint, de teperek utánnad... vigyázz!! :) )
Re: Anthony Lucas Budapesten
Nem csak tai jutsu volt a téma, az alaptechnikát átvitte hanbora és tantora is. Érdekes érzés volt, amikor rajtam csinálta, azt sem tudtam melyik kezében lehet az eszköz, de sohasem ott volt ahol gondoltam :D
Re: Anthony Lucas Budapesten
Jól hangzik! Remélem hamarosan kapunk egy kis bemutatót!!!
Csak tai jutsu volt a téma?

Keresés